A Komáromi Zsidó Hitközség lapja közölt interjút Villányi Benjáminnal, az Egy fény a szorongatásban című könyv szerkesztőjével a májusi szám 4. oldalán.
Villányi Benjáminnak hívnak, szakmám szerint közgazdász lennék, azonban egy liturgika diplomát is szereztem, így az elmúlt években sokat foglalkoztam különféle zsidósággal kapcsolatos kérdésekkel. Mindkét szülőm révén dunántúli zsidók leszármazottja vagyok, közülük édesapám családjából sokan Nagymagyaron, Szencen és Alistálon éltek. Emiatt régóta érdekelnek az oberländer, azaz a Chászám Szajfer pozsonyi jesivájából kiinduló áskenáz zsidóság szokásai és hagyományai.
Mikor és milyen céllal jött létre a Villányi Kiadó?
Édesapámnak, Villányi Andrásnak is van a szakmája mellett egy nagyon kedves elfoglaltsága: a fényképezés. Szerette volna a hosszú évtizedek alatt készített felvételeit könyv alakjában megjelentetni, de már közel húsz éve sem jutott nagy anyagi és erkölcsi megbecsülés az alkotóknak. A könyvek szerzői és készítői lényegében filléreket kapnak abból a kevés pénzből, amelyet a terjesztők meghagynak a kiadóknak. Ezért Raj Tamás rabbival és Kormos Péter fényképésszel maguk láttak neki a Budapest zsinagógái című kötetnek, amelyből több ezer példány fogyott az évek alatt. Az utolsó harminc év édesapám a magyar zsidóság elmúlt évtizedeit átfogóan bemutató, művészi igényű képeinek válogatását tartalmazza, utóbbi még beszerezhető. Mindkét könyv magyar és angol nyelven készült, így számtalan országba eljutott, ahol külföldiek is megismerhették a magyar zsidóságot és annak építészeti örökségét.
Mit kell tudnunk az Egy fény a szorongatásban című kötetről?
Amikor 2018-ban Izraelbe kerültem, és egy véletlen folytán hallottam egy Bené Berák-i magyar zsidó emlékiratairól, hasonló helyzetbe kerültem, mint édesapám. Tudtam, hogy a zsidó közösség szempontjából kiemelkedő jelentőségű munkát tartok a kezemben, amely a többségi társadalomnak is fontos tanulságul szolgálhat, de abban is bizonyos voltam, hogy ezt piaci viszonyok mellett nem lehet a szükséges színvonalon elkészíteni és az olvasókhoz eljuttatni. Szerencsére pályázatokból sikerült a munka elkezdéséhez szükséges tőkét összegyűjtenem, ezért nekiláttam a szerkesztésnek. Fleischmann Izrael könyve révén megelevenedett előttem egy elveszett kor, mára eltűnt zsidó közösségek, rabbik és egyszerű zsidó emberek, akik szinte kivétel nélkül a háborúban pusztultak el. A szerző részletesen leírta szülőhelyének, Szikszónak a mindennapjait, a miskolci és a nagysurányi jesivát, a látogatásokat a kassai rokonoknál, illetve hogy miképpen szakították ki ebből a világból, és vetették hatalmaskodó keretlegények karmai közé, miközben a családját a magyar hatóságok felfoghatatlan igyekezettel a náci halálgépezet kezére adták.
Miért fontos a mai kor emberének, hogy bepillantást nyerjen a magyar orthodox zsidó örökségbe?
A háború borzalmait feldolgozó könyvek többsége, így akár a méltán híres Sorstalanság vagy az Anne Frank naplója egy teljesen polgárosodott, a vallástól eltávolodott zsidó szemszögéből mutatja be az eseményeket. Úgy vélem, sokkal nehezebb összeegyeztetni az Örökkévaló végtelen jóságába vetett feltétlen hitet azzal a ténnyel, hogy valakinek a szüleit és rokonait gyalázatos körülmények között megölik. Ha erre a kérdésre nem is kapunk minden tekintetben meggyőző válaszokat, mégis fontos megismerni az orthodox nézőpontot is, amely csak nagyon kevés más írásból ismerhető meg, magyarul különösképpen. A magyar orthodoxia hagyományai pedig azért lényegesek, mert ez a mi örökségünk, amelyet egyrészt magyar ajkú zsidóként tovább kell adnunk, másfelől ezek a szokások vallásos körökben is félő, hogy eltűnnek. A másik magyarországi irányzat, a neológia ugyan az elmúlt 150 évben eltávolodott ettől az örökségtől, az alapját mégis ez adta. Ha kinyitjuk a régi, Schlesinger-féle ünnepi imakönyveket, akkor semmilyen különbséget nem találunk, legfeljebb bizonyos választható részeket a neológok kihagytak. Ugyanakkor nem szabad csak a zsinagógai gyakorlattal összekeverni a vallásunkat. A könyvben számos olyan parányi község szerepel, ahol zsidó fiatalok tucatjai, olykor százai tanultak olyan rabbik vezetésével, akik rendszeresen kiadták a vallási kérdésekre adott válaszaikat vagy szentírási magyarázataikat. Talán éppen azzal állítunk méltó emléket az elpusztítottak millióinak, ha orthodoxok és neológok, idősek és fiatalok, kétkezi munkások és értelmiségiek mindannyian szánunk a Tóra tanulmányozására időt, amelyből csak és kizárólag egy létezik.
Vannak további terveik a témában?
Rengeteg tervem van, azonban ezek megvalósítása anyagi források hiányában lehetetlen. Az Egy fény a szorongatásban című könyv esetében is a pénzügyi veszteség elkerülése a cél, mégsem hagyhatjuk, hogy vallásunk és történelmünk ilyen fontos forrásai feledésbe merüljenek. A megjelenés után ismertem meg Finkelstein Dávid és a tordai zsidó hitközség legalább ennyire fordulatos történetét, amely csak egy 1958-as izraeli magánkiadásban jelent meg, ezáltal az érdeklődők számára elérhetetlen, jó lenne ezzel is foglalkozni. Természetesen nem kizárólag a vészkorszakra korlátozódik az érdeklődésem, szeretném jobban bemutatni a magyarországi zsidó liturgia hagyományait is. Akinek lehetősége nyílik arra, hogy ezt a munkát akár egy könyv megvásárlásával támogassa, a villanyikiado.hu címen minden ehhez szükséges részletet megtalál.